Úgy érzed, mindjárt jön a Kaszás, és elvisz magával a sötétségbe, hogy a szolgája légy. Feladnád mindened, csak hogy véget vessen a fájdalmadnak. De a vég csak nem jön, te pedig ott lebegsz a kongó ürességben. Nem tudod mi tévő légy. Nem vágyod a halált, de már az élet sem csábít. Minek egyik pokolból a másikba esni? Nem maradhatnál a kettő között?
A válasz nem. Határozott hang hallatszik a fekete mélységből, amely megadja a választ a kérdésre, amelyre te is pontosan tudod a választ. Senki sem létezhet a két véglet között. Még te sem, aki annyit szenvedett az életben, és akire most újabb szenvedés vár.
Aztán feltűnik a Fekete Csontváz.
Tudod, hogy nem menekülhetsz, mégis rimánkodsz: "Kérlek, ne vigyél el! Kérlek, hagyd meg az életem!" - És miután kimondtad a szavakat, jössz rá: Az életed nem volt pokoli, mert ott voltak az emberek, akik szerettek. Akik hiányolni fognak, akik majd sírnak rothadó tetemed fölött. Te pedig a kénkő szagú mélységből fogsz kiabálni, hátha meghallják: "Szeretlek titeket!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése