Egy barna hajú, fiatal lány állt az ablak előtt, és bámulta a kinti napfényes világot. Egyedül élt abban a parányi, második emeleti lakásban, amiben még régen a szüleivel laktak. Bár a második emeleten volt a lakás, a naponta megmászandó lépcsőfokokért kárpótolt a gyönyörű kilátás. Az ablakok a Mecsekre néztek, valamint látható volt egy gyönyörű rét is, egy könnyen megmászható diófával a közepén. A lány emlékezett rá, hogy a barátaival régen mindig a fán ült, és beszélgetett. Aztán, ahogy a hegyet bámulta eszébe jutott az egyik éjszaka, amikor egy sárkányt látott.
Részben ezért költözött vissza a régi otthonába a lány: Abban reménykedett, hogy újra láthatja a sárkányt, amit tizennégy évesen látott.
Egészen odáig Laura nem hitt a természetfeletti lényekben. Mindig azt gondolta, hogy szórakoztató mesék és könyvek tömkelege íródott velük, de egyiknek sincs valóságalapja. Viszont miután látta az óriási lényt, mely magasabb volt bárminél, és letörte a fák ágait, már hitt bennük. Hitt abban, hogy minden történetnek és legendának van valóságalapja.
Miután kinosztalgiázta magát, nekiállt kipakolni a dobozokból. Egy hét szabadságot vett ki, hogy be tudjon rendezkedni a régi-új lakásán. Nem volt sok holmija, többnyire csak ruhák, néhány füzet és könyv, valamint a laptopja. A többi cuccát már akkor kipakolta, mikor előzőleg járt itt.
Nem is értette, miért vett ki erre egy hét szabadságot, amikor két óra alatt megvolt az egésszel. A bútorok a helyükön voltak, a ruhák a szekrényekben, az egyéb csecsebecsék pedig a polcokon helyezkedtek el.
Mire végzett a rendrakással, beesteledett. Laura kimerült volt, mégsem volt képes elaludni. Ezért hát, kiment a konyhába, és odaült a párnázott ablakpárkányra, ahonnét régen mindig a csillagokat nézte. A nyitott ablakon beáramlott a hűvös, nyár éjszakai levegő. Ez az este emlékeztette arra az éjszakára.
"A levegő hűvös volt, hiszen augusztus közepe felé már kezd lehűlni a levegő. Főleg éjszakánként. Ezért hát Laura húzott egy pulcsit, és úgy ült fel a szokásos helyére: az ablakpárkányra. Csak bámulta a csillagokat, élvezte a hűs esti szellőt, hagyta, hogy a különféle illatok a tüdejébe áramoljanak. Ilyenkor mindig megnyugodott, kiadta magából a nap feszültségeit. Hiszen mi lehetne megnyugtatóbb anál, hogy élvezzük a természetet?
Azon az estén is ott ült a szokásos helyén és próbálta kitalálni, hogy mihez tartoznak az illatok, mikor valami furcsát érzett.
Levendula - futott át a lány agyán, majd meglepetten kinyitotta a szemét. A környéken nincs levendula. Laura a szemével kereste az illat forrását, azonban nem találta. Sejtelme sem volt, hogy honnan jöhet. Aztán egyszer csak meglátta.
Először csak a hatalmas bőrszárnyak suhogását hallotta, majd a lámpák halovány fényében megpillantotta a lényt. A szíve kihagyott egy ütemet, majd kétszer olyan gyorsan kezdett verni. Félelemmel vegyes izgalommal figyelte az egyre közelebb és közelebb érő mitológiai lényt. A sárkányt.
Hatalmas volt. Amikor közelebb ért, és megpillantotta a lényt, addig kéken izzó szeme vörösbe váltott. Laura nem tudott megmoztulni a hirtelen jött, rettegés okozta bénulástól. Akkor látta másodszorra a lényt, és már megint megijedt tőle, noha tudta, hogy nem fogja őt bántani. Mégis, ugyanolyan rémület lett úrrá rajta, mint előző alkalommal. Azonban most nem szállt le az ablakpárkányról. Hagyta, hogy a sárkány benézzen az ablakon, rávillantsa újra kék színben pompázó szemeit. A lény érdeklődve figyelte Laura minden mozdulatát. Látszott rajta, hogy értelmes, nem akarta megijeszteni a lányt. Aztán egyszer csak megmozdult.
Felkapta a fejét, és hátranézett. Laura összerezzent, majd ő is arra a pontra szegezte a tekintetét, amerre a sárkány. Egy másik lény tűnt fel a látóhatáron. A másik sárkány nagyon különbözött attól, ami az ablaka előtt állt. Ennek a pikkelyei zöldek voltak, ahogy a szeme is. Hegyes tüskéi is smaragdszínben pompáztak.
A türkiz színű vetett még a lányra egy utolsó, szomorú pillantást, majd a másik hívó szavára ő is felszállt a levegőbe, majd elrepült. "
Azon az estén is ott ült a szokásos helyén és próbálta kitalálni, hogy mihez tartoznak az illatok, mikor valami furcsát érzett.
Levendula - futott át a lány agyán, majd meglepetten kinyitotta a szemét. A környéken nincs levendula. Laura a szemével kereste az illat forrását, azonban nem találta. Sejtelme sem volt, hogy honnan jöhet. Aztán egyszer csak meglátta.
Először csak a hatalmas bőrszárnyak suhogását hallotta, majd a lámpák halovány fényében megpillantotta a lényt. A szíve kihagyott egy ütemet, majd kétszer olyan gyorsan kezdett verni. Félelemmel vegyes izgalommal figyelte az egyre közelebb és közelebb érő mitológiai lényt. A sárkányt.
Hatalmas volt. Amikor közelebb ért, és megpillantotta a lényt, addig kéken izzó szeme vörösbe váltott. Laura nem tudott megmoztulni a hirtelen jött, rettegés okozta bénulástól. Akkor látta másodszorra a lényt, és már megint megijedt tőle, noha tudta, hogy nem fogja őt bántani. Mégis, ugyanolyan rémület lett úrrá rajta, mint előző alkalommal. Azonban most nem szállt le az ablakpárkányról. Hagyta, hogy a sárkány benézzen az ablakon, rávillantsa újra kék színben pompázó szemeit. A lény érdeklődve figyelte Laura minden mozdulatát. Látszott rajta, hogy értelmes, nem akarta megijeszteni a lányt. Aztán egyszer csak megmozdult.
Felkapta a fejét, és hátranézett. Laura összerezzent, majd ő is arra a pontra szegezte a tekintetét, amerre a sárkány. Egy másik lény tűnt fel a látóhatáron. A másik sárkány nagyon különbözött attól, ami az ablaka előtt állt. Ennek a pikkelyei zöldek voltak, ahogy a szeme is. Hegyes tüskéi is smaragdszínben pompáztak.
A türkiz színű vetett még a lányra egy utolsó, szomorú pillantást, majd a másik hívó szavára ő is felszállt a levegőbe, majd elrepült. "
Elmélkedéséből egy telefon csörgése szakította ki. Egy férfi haladt el az utcán, kapodva szedte a levegőt, miközben előhúzta a telefonját a zsebéből. Aztán egyszer csak összeesett.
Laura rögtön leszállt az ablakból, majd úgy ahogy volt, pizsamában lefutott a lépcsőkön, ki az utcára. De a férfit sehol sem látta.
A lány tisztán emlékezett, hogy a férfi itt volt, és összeesett. Márpedig alig két perc alatt nem lehet csak így eltűnni. Körbenézett, majd a rétre vezető ösvényen látott egy árnyat felsuhanni, így utánament. Felsétált a dombon, ki a rétre, amit megvilágított a holdfény.Amit ott látott, meglepte.
Nem gondolta volna, hogy még egyszer találkozni fog a sárkánnyal, most azonban mégis. A sárkány ott volt teljes valójában, mellette pedig ott volt a férfi, akit látott összeesni. Hevesen dobogó szívvel, izzadó tenyérrel és rémült arckifejezéssel sétált egyre közelebb és közelebb a lényhez, és ahhoz a férfihoz, aki túlontúl ismerős volt neki.
- Örülök, hogy idejöttél, Laura. Régen találkoztunk - mosolygott a lányra a hosszú, szőke hajú férfi, aki haját copfba fogta a tarkóján, és a sárkány fejét simogatta.
- Ne haragudj, de ki vagy? - kérdezte a lány, alaposan megfigyelve a férfi arcának minden apró részletét, amit a hodfény látni engedett. Zöldesbarna szemén látszott ahogy mosolyog, markáns arcvonásai egy pillanatra ellágyultak, kiugró arccsontjain megfeszült a bőr az apró vigyortól. A szőke hajú magas volt, lehetet körülbelül két méter, ám nagyon vékonynak tűnt.
- Ádám vagyok. Emlékszel még rám? Azon a diófán - mutatott a lány mellett lévő hatalmas fára - beszélgettünk mindig. - Ádám mosolya olyan volt, mintha tudná, hogy a másik nem emlékszik rá. Elnéző, türelmes és kedves. - De nem azért akartam, hogy idejöjjünk, hogy nosztalgiázzunk. Ő itt mellettem - mutatott a türkizkék sárányra - Andor. Emlékszel, amikor régen meglátogatott egyszer? - kérdezte, mire Laura csak bólintott. - Azért tette, mert téged választott mesterének. Téged jelölt ki, mint társat.