Ha megdöglök egyszer, csak írjátok a síromra,
Nem mentem el, csak már nem annyira bírom ma
Túl nehéz az élet, túl könnyű a vég
A jobbakat úgyis az élet tépi szét...
Elizabeth vakon követte Jasont. Amit a fiú kért tőle nem volt kis dolog, ám hajlandó volt megtenni. Hajlandó volt életét áldozni a beosztottja húgáért. Tudta jól: Ez az utolsó felvonás. Annyi mindent túlélt már, legalább magához méltóan hal meg. Meg amúgy is, amikor a Sorssal játszott, már akkor tudta, hogy rossz személyt hívott ki.
Hosszú volt az út a "kivégzőosztag" elé, legalábbis Lizbethnek hosszúnak tűnt. Átgondolta az eddigi életét, és nagy meggyőződéssel állította: Ő a Pokolban fog kikötni, és azok fogják kínozni, akiket eddigi élete során megölt. Márpedig akkor igen hosszú listával nézhet szembe.
- Megérkeztünk - szólalt meg komoran Jason. Kiszállt az autóból, majd átment a másik oldalra, és kinyitotta a lánynak az ajtót. - Tudod, hogy mi lesz most, ugye? Bemegyünk, de te nem jössz ki. Éppen ezért szeretnék neked elmondani valamit - mondta halkan a fiú, mire Elizabeth csak kérdően nézett rá. - Szeretlek, Elzabeth Lawrence. Nem küldenélek a halálba, ha nem lenne muszáj.
- Jason... Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Viszont én is el akarok neked valamit mondani: Azt akarom, hogy vedd át a helyem. És hogy ne mondd el Rolandnak, hogy meghaltam. Azt szeretném, hogy úgy tudja, elutaztam Angliába, mert kíváncsi voltam a gyökereimre. Megteszel nekem ennyit, Jason? - kérdezte a lány kérlelő szemekkel, mire a férfi csak bólintott egyet.
Lassan sétáltak be az épületbe, ahol Vladimir várta őket. Az a férfi, aki előbb-utóbb úgyis megkapja amit akar.
- Üdvözöllek szerény hajlékomban, Elizabeth Jessica Lawrence. Remélem nem feszélyez nagyon a körülöttünk levők jelenléte.
Elizabeth csak akkor nézett körbe, amikor ezt kimondta. Rajta, Jasonön, Vladimiren és Jason hugán kííül még három férfi állt hátrakötött kézzel, mellettük három őrrel. Péter, Róbert és Roland kétségbeesetten nézett a lányra, tekintetükkel azt sugallták: "Kérlek, ments meg!"
- A legkevésbé sem. Csak essünk túl rajta. Engedd el a lányt és a fiúkat, engem pedig ölj meg. Az én életem az övékért. Jobban mondva... A hatalmam az életükért - mondta komolyan a lány. Pontosan tudta, hogy ellenfele mit akar, ő pedig már beleunt az életen át tartó játszadozásba.
- Nocsak-nocsak... Ilyen könnyen feladod? Azt hittem, van még benned annyi küzdőszellem, hogy harcolj - vigyorodott el a férfi gunyorosan, ám a lány nem válaszolt, csak meredten nézte a földet. Tudta, hogy csak kétféle végkimenetel lehetséges: vagy Vladimir, vagy Elizabeth. Valamelyikük itt és most meghal. De ha nem is adja fel, ha a lány marad életben, akkor nem jön majd valaki Vladimir helyére, aki le akarja taszítani a helyéről? Mindig lesznek ilyen emberek. És ő inkább megfutamodik, mint hogy egész életében számára kedves emberek életét mentse meg.
- Igen, feladom. Nincs értelme örökké ezt játszani. Ha én elmenekülök, te úgyis megtalálsz, ugyanis mindig az én hatalmam fog kelleni neked. Ezért inkább engedd el őket, és engem ölj meg. Akkor lesz vége a játéknak, ha az egyikünk meghal - jelentette ki minden félelem nélkül a lány. - Nem fogok védekezni.
Ezután a foglyok Jasonnal egyetemben távozhattak. Roland nem akarta otthagyni a lányt, nem akarta, hogy Elizabeth miattuk a halálba rohajon. Azonban tudta, hogy nem tud semmit csinálni, ezért csak hagyta, hogy két legjobb barátja maga után húzza tehetetlen testét. Nem tudta elfordítani a szemét a határozott tekintetű, félelmet nem ismerő lányról. Tisztelte a bátorságát, és hogy képes a barátai életéért cserébe megöletni magát.
******
Az életem így ér hát véget. Szembenézek a pisztollyal, amit legfőbb ellenségem szegez rám. De legalább egyvalamit elmondhatok magamról: a barátaimnak áldozom az életem. Azért halok meg, hogy ők élhessenek.
- Szeretnél még valamit mondani az utolsó szó jogál, Jess? - kérdezte Vladimir, és ebben az utolsó pillanatban felfedeztem benne azt a személyt, akit mindig szerettem benne. Amit akkor láttam, amikor kisgyerekként a kezemet kérte meg, és amikor kijelentettük, hogy ha nagyok leszünk, össze fogunk házasodni. Az utolsó pillanatokban láttam benne a barátot.
- Csak egy szót: Köszönöm.
Nem kellett különösebb magyarázat ehhez az egy szóhoz. Ő tudta, mire értettem, ezáltal a pisztolyt tartó keze megremegett. Ugyanakkor nagyon is jól tudta, hogy nem hagyhat életben. Tudta, hogy már készen állok a halálra. És ez így is volt. Félelem nélkül figyeltem, ahogy meghúzta a ravaszt. Életem utolsó pillanataiban a volt legjobb barátom szemeibe néztem, aztán elragadott a sötétség.
És soha többé nem keltem fel...
Maradni szeretnék, hisz menni fáj,
Ölelni szótlanul, hisz manapság álmodni kár.
Csak mégegyszer bújj hozzám, a búcsúkönny oly hasztalan,
Ne hullajts értem egyet sem, csak fogadd el, már vége van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése