Mindig is ilyen voltam. A hirtelen hangulatváltozásaim az őrületbe kergettek mindenkit.
- A fodrászod majd megoldja - nevettem.
Ekkor sétált ki Castiel a szobából. Mondjuk a sétálást inkább nevezném botladozásnak, de a saját lábán jött ki, és ez a lényeg.
- Mi történt? - kérdezte gyengén, miközben odarohantam hozzá segíteni.
- Idióta - morogtam, miközben eltámogattam a székig. - Nem megmondtam, hogy maradj az ágyban? - kérdeztem dühösen.
- Szomjas vagyok, na - mondta rekedten, mire én felsóhajtottam és a kezébe nyomtam egy pohár vizet.
- Ezt megiszod, utána visszakísérlek a szobádba, te pedig az ágyban fogsz feküdni addig, amíg azt nem mondom, hogy felkelhetsz! Érthető voltam? - kérdeztem hangosan, szinte már kiabálva. De ez még semmi nem volt ahhoz képest, milyen dühös voltam, amikor visszaszólt.
- Ugyan már, Yume. Te is tudod, hogy úgysem fogom megcsinálni, tekintve, hogy nem tudok nyugton maradni. Valamint nem vagy az anyám, hogy parancsolgass - mondta ridegen, mire pofon vágtam. Nem tudom, honnan volt a bátorságom ezt megtenni, de megtettem. Ren és Kazu egyszerre kapták a kezüket a szájuk elé a kezüket, én pedig dühösen meredtem a lesokkolt Castielre.
- Lehet, hogy nem vagyok az anyád, de a barátod igen. És aggódom érted. Ha ezt nem veszed észre, csak sajnálni tudlak - mondtam, majd Kazuhoz fordultam. - Rád bízom, hogy legkésőbb fél óra múlva ágyban legyen. Nem kelhet fel, max ha a mosdóba kell kimennie - utasítottam halkan, majd felkaptam a bőrdzsekimet. - Én elmegyek Lysanderért. Talán rá hallgat. Nincs partizás a lakásomban - mutattam még fenyegetően Renre, majd felkaptam a kulcsomat és kimentem a motoromhoz. Felszálltam és beindítottam, majd már száguldottam is a kihalt utakon. Hagytam, hogy a süvítő szél elfújja az ingerültségemet és a dühömet.
Viszonylag hamar odaértem Lysanderhez. Leparkoltam a házuk előtt, és immár tiszta fejjel bekopogtam az ajtót. Egy tizenhat év körüli lány nyitott ajtót, akinek ugyanolyan szemei és hajszíne volt, mint Lysandernek.
- Szia. A nevem Yume. Lysander itthon van? - kérdeztem elővéve az angyali mosolyom.
- Szia. Én Lisa vagyok, és igen, fent van a szobájában. A barátnője vagy? - kérdezte furcsán nézve rám, mire én elnevettem magam.
- Nem, Castiel egy barátja. Cast egy kicsit bajba került, és azért jöttem, mert én nem bírok a makacs fejével - nevettem, mire ő elvörösödött, de aztán ő is velem nevetett.
- Mi ez a zaj? - hallottuk a léppcső felől Lysander morcos hangját. - Valaki írni szeretne.
- Szia, Lys! Beszélnünk kéne - mondtam komolyságot erőletetve az arcomra, mire felsóhajtott és lesétált a lépcsőn.
- Miről lenne szó? - kérdezte kelletlenül.
- Castielről. Ott van nálam, és a bátyáim ápolják. Vagyis inkább randalíroznak a lakásomban - feleltem komolyan, de a végére felvillant egy kis mosoly az arcomon.
- Mi történt vele? - kérdezte most már egy fokkal nagyobb érdeklődéssel.
Ettől a kérdéstől tartottam. Mégis hogy magyarázzam el neki? "Emlékszel az új diákra? Na, ő volt. Lelőtte. De ne aggódj, már jól van annyira, hogy lehordjon a sárga földig!" Nevetségesen hangzik. Aztán végülis úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent. Azt, hogy ki vagyok, hogy miért jöttem ide, és hogy miattam lőtték meg Castielt.
- Előre szólok, hogy hosszú mese lesz - sóhajtottam, mire csak biccentett egyet, hogy figyel. - Nos, nem tudom mennyire vagy tisztában azzal, hogy én egy nem épp tisztességes családból származom. A szüleim vezetik Japánban a fegyvercsempészetet, de ezen kívül mindenhol vannak üzletfeleik, valamint nagyon jóban vannak a maffiával. Nos, Tony, az úgy diák is egy ezek közül az emberek közül, és hát... Mi régen egy pár voltunk, de tett valami olyasmit, ami miatt megharagudtam rá. És most Castielt meglőtte, mert féltékeny. Nagyjából ennyi. Ja, és nem bírom ágyban tartani, és kellene a te segítséged - néztem rá kiskutyaszemekkel, de Lysander csak lefagyva ült a fotelben.
Hagytam, hogy átgondoljon mindent. Tudtam, hogy milyen nehéz feldolgozni az ilyen információkat.
- Menjünk. Helyre teszem azt a hülyét - morogta, majd felállt, és elindult az ajtó felé. - Lisa, elmentem! - kiáltott még vissza, majd kilépett a szeles utcára.
Megállt, majd kíváncsiskodva nézett rám, hogy mégis mivel tervezünk menni, mire én rámutattam a szépségemre.
- Ó. Szép motor - dícsérte meg a járgányom, de én csak a kezébe nyomtam a tartalék sisakot és felültem. Ő mögém telepedett és már száguldottunk is az utakon.
Nem tartott sokáig, míg odaértünk. Leszálltunk a motorról, eltettem a bukósisakokat az ülés alatti tartóba, majd bementünk a házba. Ahogy sejtettem, óriási felfordulás várt, a fiúk pedig a kanapén terpeszkedtek.
- A tiéd Castiel, enyém pedig a két másik jómadár - morogtam Lysander fülébe halkan. Vöröskéék nem figyeltek ránk, elmerültek a videójátékban. - Fiúk, megjöttünk! - kiáltottam el magam, mire egyszerre összerezzentek, és ugyanabban a pillanatban fordították felém a fejüket. - Kazuto, Ren, a konyhába. Most! - üvöltöttem el magam, majd mikor a testvéreim lehajtott fejjel kisétáltak, magára hagytam Castielt és Lysandert.
- Na ide figyeljetek... - kezdtem fenyegető hangon. - Nem megmondtam, hogy Castielnek ágyban a helye, és azt is, hogy nincs partizás, nem? Ez pedig tudtommal abból áll, hogy a nappali nincs tele popcornnal, nincs felforgatva a konyha, és... mi ez az izé a konyhapulton? - kérdeztem, rámutatva egy zöldessárga foltra.
- Avokádó krém - felelte Ren lehajtott fejjel, mire iszonyatosan dühös lettem.
- Nos, ez esetben ti takarítjátok a lakásomat, hetente egyszer, egy teljes éven át - mondtam fenyegető mosollyal, szemem szikrázott a dühtől.
- De Yume! Ezt nem teheted velünk - nyögte Kazu hitetlenkeve, mire csak megvontam a vállam.
- A seprűt, lapátot, felmosót és vödröt a fürdőszobában találjátok. Jó szórakozást! - intettem, majd visszamentem a nappaliba, ahol Lysander üvöltözött Castiellel.
- Mégis mit képzeltél? Olyan hülye tudsz néha lenni, Castiel! Yume ellátott, te pedig hálából felforgatod a házát? Ugye tudod, hogy ha ezt anyádék megtudják, akkor óriási bajban leszel? - kérdezte dühösen ordibálva Lys.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése