- Eljönnél velem valahová vacsizni, Lizbeth? - kérdezte Dávid.
- Már megmondtam neked, hogy utálom ha így hívsz! És nem, nem megyek el veled vacsizni, ugyanis ha jól emlékszem párszor már elmondtam, hogy embernek nevezett férgekkel nem megyek sehová - mondtam neki hűvösen.
- Na de Lizbeth... Csak egy vacsora. Én fizetek, a város legszebb éttermébe megyünk. Ezt nem hagyhatod ki! - az a mézes-mázos hang... Az idegeimre megy. Már az arcomra is kiült a feszültség,de ő nem vette észre, folytatta tovább, amíg valaki félbe nem szakította.
- Nem hallottad, hogy azt mondta, hogy nem? - kérdezte rideg hanngal az illető. Zöld szemei haragtól izzottak, és a visszafolytott erőtől megfeszültek az izmok szűk szabású pólója alatt. Barna haja kicsit küszán állt, markáns arcvonásai magabiztosságot sugároztak.
- Mintha bármi közöd lenne hozzá - felelte elkomorodva Dávid.
- Tudod mit, Dávid? - kérdeztem fennhangon és magabiztosan. - Menj haza. Nem látlak szívesen a közelemben.
- Ch. Rendben. De ezt még elrendezzük, Lizbeth - morogta, majd felkapta a zakóját az íróasztalomról és kivonult.
A neven Elizabeth Jessica Lawrence. Hosszú sötétbarna hajam van, a szemeim is ilyen színűek. Néhány ismerősöm szerint a szememnek van egy furcs vöröses árnyalata, mondjuk én ezt még nem vettem észre. Angol származású vagyok, ott születtem, viszont itt nevelkedtem, Magyarországon. A munkám... hát egy sportcsarnok ügyintézője vagyok. Én intézem el a koncertek, kosár illetve focimeccsek papírjait. A hobbim a kosarazás és írás, bár az életem ennél sokkal mozgalmasabb. Noha Magyarországból nem nézhető ki, igen nagy maffiahálózatot épített ki a világban. Ennek a hálózatnak vagyok egy szerves része, bár ez csak és kizárólag a családomnak köszönhető. Mi, Lawrence-ek mindig is a maffiaügyekből éltünk. Én soha nem akartam tagja lenni ezeknek, de rá lettem kényszerítve.
- Mit szeretne? - kérdeztem a jövevénytől.
- A nevem Nyári Roland. Azt szeretném tudni, hogy mikorra lehetne lefoglalni a csarnokot. A menedzserem nem tudott eljönni, ezért engem küldött, hogy kérdezzek rá - mosolygott aranyosan. Olyan ártatlannak nézett ki! - Ja, és megadnád a telefonszámodat?
Lesokkoltam. Hogy mi van? Ez csak viccel, ugye? Nem gondolhatja komolyan ő sem. Az előbb koptattam le egy pasit, erre most ő próbálkozik?
- Hogy mi? Mégis mit képzelsz? - kérdeztem felpattanva a székből, az íróasztal aljához csatolt pisztolytartóhoz nyúlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése