Reggel, mikor felkeltünk, még nagyobb felfordulás fogadott, mint amit este otthagytunk. Bár volt pár furcsa momentum, mégis egyetlen kérdés vitte a prímet: Miért fekszek egy ágyban Castiellel, és mit keres a lábamnál Pelyheske?
Felsikítottam, mire Castiel kiesett az ágyból, Pelyheske pedig végigkarmolta a lábamat.
- Ó, te rohadt macska, hogy enne meg a kibaszott egér... - szitkozódtam, és folytattam volna, ha Castiel nem ver fejbe az ő csodálatosan izmos karocskájával, amit legszívesebben kitéptem volna a helyéről.
- Mi a francnak kellett felébreszteni, hülye liba? - kiabált rám a vörös ördög, miközben feltápászkodott a szőnyegről.
Mi az, hogy liba? A hülye jelzővel nem vitatkozok, mert az igaz, de hogy merészelt lelibázni? Na kapsz még ezért, Castiel!
- Na tudod, ki a liba! Örülj neki, hogy egyáltalán nem rúgtalak le az ágyról! És amúgy is... MI A SZART KERESÜNK MI EGY ÁGYBAN? - ordítottam teli torokból, mire csak megvonta a vállát.
- Elaludtál a kanapén, én meg behoztalak. Aztán ki akartam menni, de Pelyheske nem hagyta, ezért odafeküdtem melléd. De nem gondoltam volna, hogy ez miatt reggel arra kell kelnem, hogy visítasz, mint a kismalac - morogta Cast durcásan, mire elnevettem magam. Felvonta fekete szemöldökét, majd vállat vonva kisétált a konyhába. Feltápászkodtam az ágyból, és utána indultam... Volna. Ha nem veszem észre, hogy egy melltartó-bugyi összeállításban parádéztam volna Castiel orra előtt, ha kimegyek. De úgy döntöttem, csak azért is így megyek ki. Ezért hát felkerekedtem, és kivánszorogtam a konyhába. Ledobtam magam az egyik székre, majd megszólaltam.
- Egy kávét, légyszíves - kértem, mire összerezzent és megfordult. Gondolom valami frappánsat mondott volna, ha nem vörösödik el a látványomtól.
- Öhm... Yume, nem kéne felöltöznöd? - kérdezte rekedtes hangon, mire én csak vigyorogva vállat vontam.
- Fel kéne? Megfázni nem fogok, nyugi. Vagy netán zavaró? Nézd el nekem, nem én voltam az, aki levetkőzött... - mondtam vigyorogva, mire a vöröske még vörösebb lett.
- Az... Az azért volt, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül aludj és...
- Ugyan már, Castiel, mindketten tudjuk, hogy nem ez volt az igazi ok. Már ha valóban okokat keresünk. Ezért valld hát be, hogy szerettél volna félmeztelenül látni – villantottam egy mosolyt a fiúra, mire annak arcáról eltűnt a pír, helyét pedig vad düh vette át.
- Rendben, Yume. Bevallom. Félmeztelenül akartam látni a jégkirálynő Yume Rikot. És tudod miért? Mert szeretem ezt az öntelt fruskát, bármennyire is nehezíti meg az életemet – jelentette ki vak dühvel a hangjában Castiel, mire csak kikerekedett szemekkel bámultam rá.
De nem nagyon volt időm ámélkodni; hamar odalépett hozzám, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Úgy csókolt, olyan szenvedéllyel, mint ahogy a fuldokló szívja magába az éltető oxigént.
Fogalmam sem volt róla, hogy így érez. Netán annyira lefoglalt a háborúsdi, és az, hogy mindenkiben a veszélyt látom, hogy észre sem vettem, hogy Castiel időközben belém szeretett? Vagy esetleg ennyire jól titkolta?
Nem tudtam megmondani a választ. Visszacsókoltam. Nyelveink vad táncot jártak, szenvedélyesen öleltük a másikat. Ekkor jöttem rá, hogy nekem szükségem van rá. Azt akarom, hogy az enyém legyen. Csak az enyém, senki másé. Az érzés, amiről eddig én sem tudtam, feléledt bennem.
Castiel a karjaiba kapott, és visszavitt a hálószobába. Sejtettem, mit akar, azonban ennél a pontnál már ellenálltam. Nem akartam ágyba bújni vele. Még nem.
- Castiel, nem. Még nem – jelentettem ki határozottan, amikor letett az ágyra, és elszakadtam a szájától. Ő elfogadva a döntésemet felkelt a támaszkodó testhelyzetéből, és kissé összekapva magát visszament a konyhába.
- Kérlek, öltözz fel Yume. Nem akarom megismételni az előbbit – morogta még, mielőtt kisétált volna a hálószoba ajtaján, mire én csak biccentettem egyet.
Gyorsan felkaptam valamit én is, majd a vöröske után mentem. Úgy gondoltam, az előbbi kis közjáték után van mit megbeszélnünk. Cast ott ült az egyik széken a gondolataiba mélyedve, miközben a kávéját bámulta. Vele szemben az asztalon szintén volt egy bögre, amibe gondolom az én kávémat készítette ki. Odaültem, és vártam, hogy megszólaljon. Miután bevallotta, hogy szeret, és megcsókolt, hagytam, hadd gondolja át a dolgait, és akkor szólaljon meg, amikor ő azt jónak látja.
- Gondolom, kíváncsi vagy, mikor kezdődött. Hogy őszinte legyek, ezt én sem tudnám megmondani. Azt viszont tudom, hogy akkor jöttem rá, amikor Tony megjelent az osztályteremben. Amikor megláttad, és ő is téged, szinte izzani kezdett körülöttetek a levegő. Mintha csak ti lettetek volna. Féltékeny voltam. Marcangolt belülről, mert tudtam, hogy mi ketten csak barátok vagyunk, ám iránta sokkal többet éreztél – mondta. Itt félbe akartam szakítani, de nem hagyta. - Tudod, hogy igazam van. A gyűlöleted mellett szereted is. Még mindig bele vagy habarodva. Amikor megtudtam, ki ő, hogy Tony az a Tony, aki két éve összetörte a szívedet, meg akartam ütni. Mégis, mivel tudtam, hogy ezzel csak neked okoznék fájdalmat, ezért még a testvéreidtől is megvédtem. Abban reménykedtem, hogy ekkor már talán észreveszel. De nem, te nem tetted, helyette belevetetted magad egy olyan háborúba, ahonnét biztosan nem kerülsz ki győztesen, bárhogy taktikázol.
Aztán történt az, hogy meglőttek. Itt tértem magamhoz, nálad, és haza akartam menni – nem véletlenül. Fogalmad sem volt róla, hogy hogyan érzek. Elkezdtél ápolni, összevarrtad a sebemet, és marasztaltál. Nem akartam neked elmondani, hogyan érzek, mert képtelen voltam rá. Tudtam, hogy te csak barátként tekintesz rám, ahogy egész életedben annak tekintettél. Nem is reménykedtem semmiben. De amikor dühös lettél rám, mert nem mentem pihenni, és ez miatt a bátyáidra is… Te azonnal átláttál a Lysanderrel folytatott színészkedésünkön. Mintha csak tudtad volna, hogy Lysander nem képes engem megszidni. Aztán jött a tegnap éjszaka a cicával együtt. Pontosan tudtam, hogy nem kell téged félteni, mégis aggódtam. „Mi van, ha egy betörő az? Mi van, ha valaki bántani akarja Yumét?” – Ezek a kérdések keringtek a fejemben. Nem akartam, hogy bármi bajod essen, ezért hát nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy csak egy macska az.
- De mégis miért? Mit lehet bennem szeretni? – Olyan kételyek és érzések kavarogtak bennem, mint még soha. Castielt sem láttam még soha ilyen komolynak.
- Mindent és semmit. Tudod, ez egy olyan dolog, aminek az ember nem tud gátat szabni.
- Tudom… Sajnos tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése