- Dake! Mit akarsz? - kérdeztem türelmetlenül, miután nem volt hajlandó válaszolni.
- Beszélgetni - vallotta be végül feszengve, mire nekem leesett az állam.
Na álljunk meg egy pillanatra... Ez a kölyök most komolyan azért tört be a lakásomba, anélkül, hogy behívtam volna, mert beszélgetni akart?
- Kifelé - mondtam nyugodtan, de a szemem mást üzent. Fenyegető tekintetem súlyától kísérve lépett ki a bejárati ajtón, majd szembefordult velem.
- Figyelj, Yu... Én csak... - mondta volna, de én nem hagytam, félbeszakitottam.
- Ha mégegyszer Yu-nak nevezel, kibelezlek, a szemgolyóidat pedig odadobom a macskámnak - morogtam fenyegetően, majd kísértetiesen gyorsan váltottam egy angyali mosolyra.
- Most pedig játszuk el újra! Nevelek beléd egy kis jó modort, ha addig élek is! - határoztam el hirtelen felindulásból, majd megkérdeztem újra. - Mit akarsz, szöszi? - Unott hangomtól meglepődött, de nem kérdezett vissza, csak válaszolt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte félénken, mire én arrébb léptem az ajtóból, és intettem neki, hogy vonuljon beljebb. Ő belépett az előszobába, levette a cipőjét, és odalépett mellém.
- Üljünk le a nappaliban - feleltem felsóhajtva, majd bevezényeltem a szöszke srácot az emlitett helységbe. Ő leült az egyik bőrfotelbe, én pedig, mint egy jó házigazda, mégkérdeztem, hogy kér-e valamit inni.
- Egy tea jól esne - mosolygott rám hálásan, én pedig kimentem a konyhába, ahol csináltam neki egy teát.
Teakészités közben volt egy kis időm gondolkodni azon, hogy vajon mit akarhat.
Talán megsértődött, amiért mindenki előtt beoltottam. Vagy netán összefogott Amberrel, hogy bosszút álljanak, és az ő feledata elrabolni? Áh, ez hülyeség. Túl paranoiás vagyok - zártam le a témát magamban, majd kivittem a teákat a nappaliban találató mahagóni kisasztalra. Ezután én is lehuppantam a másik bőrfotelbe, és magam elé vettem az egyik csészét.
- Szóval... Mi volt olyan fontos, hogy rám törtél a délutáni sziesztám alatt? - kérdeztem viccesen elfintorodva, de nem nevett rajta, hanem komoran bámult tovább maga elé.
- Apámat értesítették a szüleid, hogy itt vagy - felelte kifejezéstelen arccal, én pedig végképp nem értettem semmit.
Azt még úgy vágom, hogy apáméknak honnan vannak Toulouse-i kapcsolatai, hiszen fegyvercsempész...
Ettől a mondattól, ami végigfutott az agyamon, lesápadtam. Fegyverkereskedés... Kapcsolatok... Dake...
- A szüleid... - nem fejeztem be a mondatot. Tudtam, hogy így is megérti.
- Igen. Ugyanolyanok, mint a tieid - felelte mélyen a szemembe nézve. - Mostmár érted, hogy miért vagyok öntelt, egoista és képmutató? - kérdezte gunyorosan. - Mert van mire alapozni. Elvégre a szüleim gazdagok, mindig mindent megkapok, csak kérnem kell - válaszolta meg saját kérdését, majd felállt. - Köszönöm a teát. Finom volt - mondta még, majd elsétált a bejárati ajtó felé. - Ja, és még valami! - fordult vissza a nappali ajtajából. - A szüleid azt üzenik, hogy minnél előbb otthon akarnak látni, és nem ajánlják, hogy nekik kelljen érted jönniük. Na szia!
Lefagyva ültem a fotelben, és csak a bejárati ajtó csapódására rezzentem fel.
Ez meg mi volt? - kérdeztem magamtól gondolatban, de aztán csak megrántottam a vállam és felálltam. A csészéket kivittem a konyhába és elmosogattam, majd visszamentem a szobámba, ahol bekapcsoltam a CD-lejátszómat és a laptopomat.
A hangfalból üvöltött a Nu'est, a laptopon pedig ott virított a facebookom, ahol... Huszonegy ismerősnek jelölés? Na, ez azért már több a soknál...
Azért nehogy azt higyjétek, hogy elfelejtettem az előbb megesett beszélgetést. Közel sem. Csak nem gondolok rá, mert tudom, hogy a szüleim logikáját soha nem fogom megérteni, így nem is próbálkozom. Ha valamit mondani akarnak, akkor hívjanak fel.
Nem sokáig facebookoztam, hiszen szinte semmi értelmes dolgot nem tudtam kibányászni legújabb ismerőseim adatlapjából, meg amúgy sem szoktam sokat kockulni. Inkább levetettem magam az ágyamra egy jó könyvvel a kezemben. Az olvasást is hamar meguntam, igy inkább átmentem a konyhába, ahol csináltam magamnak vacsorát. Vacsizás után elmentem zuhanyozni, majd befeküdtem a pihe-puha ágyikómba.
Nem álmodtam semmit az éjszaka, szerencsére. Tudtam, hogy ha bármit is álmodnék, az valószinűleg rémálom lenne csak.
Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Igen-igen, szeretjük a keddeket...
Felkeltem, felöltöztem, kimentem a konyhába enni, majd rohantam a suliba, aminek bejáratánál Castiel várt.
- Szia, Yume drága! - ölelt meg a vörös ördög. - Gyere, bemutatom neked a haverokat!
- De... De Castiel! - Tiltakozásomra ügyet sem vetve ráncigált a hátsó udvar felé, ahol öten álltak egy kisebb körben, miközben nevetgélve beszélgettek.
- Fiúk! - szólt oda az öt srácnak, akik közül az egyiket lánynak néztem. - Ő itt Yume - mutatott be, miközben odatolt a fiúk elé, akik egyenként bemutatkoztak.
- Lysander vagyok, örvendek! - nyújtotta a kezét az a srác, akit a hosszú haja miatt lánynak néztem. Megráztam a kezét és rámosolyogtam.
- Szintén - feleltem a szívélyes üdvözlésre.
- Alexy vagyok. A többiek pedig: A testvérem, Armin, a dögcédula-nyakláncos Kentin, a kosaras szerkóban pedig Dajant tisztelheted - mutatott végig nevetve a fiúkon.
- Örvendek. Yume Riko vagyok - hajoltam meg úgy, ahogy a japánoknál szokás, mire Cast felrántott.
- Nálunk ez nem igy szokás - suttogta a fülembe, mire zavaromban elvörösödtem, de a többiek csak jót derültek rajtam.
- Akkor hogy? - kérdeztem még mindig vörösen, mire Castiel féltérdre ereszkedett.
- Enchanté, mademoiselle!* - csókolt nekem kezet, mire még jobban elvörösödtem.
- Na de Castiel! Mi, franciák általában arcrapuszival köszöntjük az új lányokat! Igy! - mutatta be most Kentin azt a tudományát, hogy hogy tud zavarba hozni, ugyanis az arcszínem lassan egy rákéval vetekedett.
Na, vajon hogy fogom én ezt túlélni?
A csengő mentett meg a további vörösödéstől. A fiúkkal együtt rontottunk be a terembe, ahol... A tanár ott állt a tábla előtt, krétával a kezében.
- Öhm... Elnézést, eltévedtem a terembe jövet, és Castielék jöttek utánam, hogy ide vezessenek. Nem könnyű kiigazodni a folyosókon - nevetgéltem zavartan, a többiek pedig helyesően bólogattak, mire a tanár felsóhajtott.
- Üljenek le! Most az egyszer elnézem, de csak Mademoiselle* Riko kedvéért - felelte lemondóan.
Gondolom érezte, hogy még sok baja lesz velem, ezért is nem fűzte tovább a szót, belekezdett a tananyagba.
Nos igen, így telt az első hetem: tanulás, a tanárok megviccelése (amit most inkább nem részleteznék), a város megismerése. Megtudtam, hogy Alexy homokos, de ez engem nem zavart, hiszen ő is ugyanolyan ember, mint mi, nem számit, hogy a saját neméhet vonzódik.
Aztán jöttek a bonyodalmak...
****
Sweet Amoris, második hét, hétfő:
Kezdjük talán azzal, hogy reggel arra keltem, hogy a bátyáim randalíroznak a lakásomon.
- Mégis mi a szart kerestek a lakásomban? - üvöltöttem le a fejüket, amikor kiléptem a szobám ajtaján. A kérdésemre Ren felelt, elég nyakatekert módon.
- Szóval, az úgy volt, hogy apa iderendelt minket, hogy keressünk meg és vigyünk haza, de annyira megtetszett nekünk Toulouse, hogy úgy döntöttünk, hogy inkább maradunk, és beiratkoztunk a Sweet Amorisba. - A vigyora felettébb idegesítő volt. Tudtam, hogy nem mond igazat, ezért úgy néztem rá, hogy fülét-farkát behúzve elsunnyogott, és bebújt Kazu háta mögé, aki karbatett kezével, lehengerlő mosolyával, és rikító rozsaszín hajával elég... érdekes látványt nyújtott.
- Na szóval, hogy is volt ez, Kazuto? - kérdeztem, direkt a teljes nevét használva.
- Apa átiratott minket a Sweet Amorisba, mondván tartsunk szemmel, és tegyük pokollá az életed, hogy mindenképpen haza akarj menni - sóhajtotta Kazu, aki még véletlenül sem tudta volna levakarni azt a lehengerlő vigyort az arcáról.
- Na és... Megteszitek? Visszaüldöztök Japánba? - kérdeztem bociszemekkel nézve rájuk, mert tudtam, hogy ennek nem tudnak ellenállni.
- Nem - nevetett Ren, akinek most zöld színű volt a haja. Nos igen, a csládunk kicsit sem normális. - Vigyázz, Sweet Amoris, mert jön a színeshajú trió! - kiáltotta Ren, majd a nyakamba vetette magát.
- Ennél hülyébb nevet nem is tudtál volna kitalálni, mi? - kérdezte Kazu felnevetve, majd ő is csatlakozott az öleléshez.
Hát igen, elég érdekes évnek nézünk elébe...
*Enchanté Mademoiselle - Örvendek, Kisasszony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése