Kuran Yuuki léptei olyan kecsesnek hatottak, miközben az iskolához vezető úton haladt végig, mintha a lány lábai nem is érintenék a földet. Mellette bátyja haladt, ridegen és számítóan körbe tekingetve. Tökéletesnek hatottak együtt: a lány, a levendulaszín, egyenes szabású ruhájában úgy nézett ki, mint egy hercegnő, testvére pedig iskolai egyenruhájában méltó párja lehetett volna a lánynak.
Az iskola kapujában ott várta őket az igazgató.
- Üdvözöllek benneteket a Cross Akadémián, Yuuki-sama és Kaname-sama. Remélem, együtt fogunk tudni dolgozni ennek az álomnak a megvalósításában. – Az igazgató, Cross Kaien, a volt legendás vámpírvadász, abban a pillanatban, amikor ezeket mondta, kivételesen komoly volt. Az ideális világról szóló mondatai mindig is komolyak voltak.
A két tisztavérű csupán bólintott, majd Kaname szólalt meg.
- Mindent megteszek a béke érdekében. Viszont lenne még néhány megbeszélnivalónk – mondta, majd Yuukihoz fordult. – Kedvesem, arra kérlek, menj a Holdszállóba, és foglald el a lakosztályodat, amíg én beszélek Kaiennel – kérte kedvesen a húgát.
- Rendben. A szállóban találkozunk, bátyám – felelte a lány, majd elindult az egyik nagy épület irányába. Pontosan tudta, merre kell mennie, hiszen nem egyszer járt már itt, a kastély felújítása alatt. A telek minden négyzetcentiméterét ismerte; a Hold és Napszálló szobáit, az iskola épületét, valamint az erdőt is. Szeretett sétálgatni a napfényben. Azonban tudta, hogy nem szabad sokáig egyedül lennie. Kuran Rido vadászott rá. Na, nem mintha nem tudta volna megvédeni magát.
Érezte az idegen jelenlétet, ahogy követi. Még soha nem találkozott vele, különben tudná ki az. Hallotta, ahogy felhúznak egy pisztolyt, majd az ellenség célzott, és lőtt. A lány félreugrott. A ruhája több helyen elszakadt, de jelen pillanatban ez érdekelte legkevésbé.
- Ki vagy? – kérdezte a lány fennhangon, tiszteletet parancsoló tartással. – Gyere elő, vámpír! – A hercegnő szeme vörösen felvillant, amikor az ezüst hajú, levendulaszemű fiú kilépett a fák árnyékából.
- Te vagy vámpír, nem én, Kuran – jelentette ki fagyosan a fiú.
- Csak nem? Egy Kiryu? Látni még titeket az élők sorában? – A lány hangja gúnyosnak hatott ugyan, de tökéletesen tisztában volt azzal, hogy nem tanácsos felhergelni az ezüsthajút. – És csak nem vámpír lennél? Tisztán érezni rajtad annak a nősténynek a szagát. Shizukáét.
- Sajnálatos módon, nem vagyok vámpír, Yuuki úrnő. De a mesterem üdvözletét küldi – ezzel a Kiryu fiú eltűnt.
Yuuki felsóhajtott. Nem gondolta volna, hogy már az első napon belekeveredik valamibe. Noha az ezüsthajú nem volt vámpír, de biztos, hogy rendszeresen iszik a Szirmok Hercegnőjének véréből.
A kis incidens után a tisztavérű visszament a Holdszállóba, ahol Kaname már várta.
- Hol voltál, Yuuki? – kérdezte szigorú hangon az idősebb. A lány már régen megtanulta, hogy neki nincs félnivalója a bátyjától, így nyugodtan megmondhatta neki az igazat.
- Sétáltam. Találkoztam egy Kiryuval. Sőt, beszélgettem is vele – felelte unottan a kérdezett. – Nem esett bajom, nyugi. Viszont a fiú nyugtalanító. Még ember, de lehet rajta érezni, hogy rendszeresen issza Shizuka vérét.
- Az lehetetlen, Yuuki. A Szirmok Hercegnője halott. – A férfi olyan meggyőződéssel mondta ezt, hogy Yuuki is majdnem elhitte.
- Már megbocsáss, Kaname, de nem voltál ott. Nem neked mondta az a fiú, hogy „A mesterem üdvözletét küldi”, és nem te érezted rajta annak a nősténynek a szagát, ami olyannyira elnyomta az emberi illatát, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy vámpír! Szóval szerintem ne kételkedj a szavamban, bátyám. Tisztában vagyok a szavaim súlyával, és azzal is, hogy mit jelent az, hogy Shizuka életben van – jelentette ki a lehető legkomolyabban a lány, mire Kaname gondterhelten felsóhajtott.
- Ha ez valóban igaz, akkor sok problémával nézünk szembe az elkövetkező időben – mondta szinte csak magának Kaname. – Rendben, Yuuki. Feküdj le aludni. Nemsokára lemegy a nap, és kezdődik a tanítás. Addig pedig pihend ki magad – mosolygott rá húgára a tisztavérű gondterhelten, majd kisétált a lány lakosztályából.
Yuuki nem fogadta meg bátyja tanácsát, hanem inkább átöltözött a szakadt lila ruhából a fehér egyenruhába, ami a fehér színe miatt csak még sápadtabbá tette. Miután a combjára erősítette Artemist, a fegyverét, kiugrott az ablakon, és sétálni indult.
Sosem szerette a bezártságot. Mindig is szívesebben sétált a napsütésben, vagy akár éjszaka a szabad ég alatt. Utált a négy fal között lenni, mert ez a gyermekkorára emlékeztette, amikor is a szülei mindig egy fényesen kivilágított, ablak nélküli helységben tartották bezárva, nehogy Rido megtalálja. Persze, teljesen jogos volt, hogy védeni akarták, ezt meg is értette. Ugyanakkor ez valamiféle kellemetlen érzést hagyott benne, ami minduntalan előtört, amikor a négy fal közé került. Olyankor úgy érezte magát, mint egy kalitkába zárt madár.
Lassan sétált, nem sietett sehová. Nem gondolkozott semmin, csak élvezte a hűs, késő délutáni szellőt. Hallotta a madarak vidám énekét, figyelte a fák sárgászöldben játszó leveleit, és mosolyogva gyönyörködött a természet szépségében.
Yuuki az iskola felé menet egy ismerős alakot pillantott meg az egyik fának támaszkodva. A fiúnak ezüst haja volt, és fekete egyenruhát viselt – olyat, amilyet a nappali tagozatos diákok hordanak.
- Kiryu… - sziszegte a lány dühös hangon, amit a fiú valamilyen módon meghallott, és levendulaszín szemeit a lányra szegezte.
- Te lennél az egyik éjjeli tagozatos vámpír? – kérdezte a fiú közönyösen végigpillantva a lány egyenruháján.
Az ezüsthajú teljesen ugyanúgy nézett ki, mint Shizuka kutyája, azonban teljesen más volt a hanghordozása. Teljesen máshogy viselkedett. Mintha nem tudná, kicsoda ő. Mintha egy teljesen más emberrel állt volna szemben.
- Kuran Yuuki vagyok. Te pedig… - Yuuki tudta, hogy – noha teljesen ugyanúgy néz ki – akivel szemben áll, az nem az, aki átadta Shizuka üzenetét.
- Kiryu Zero. De neked a szállóban lenne a helyed, Kuran. Az éjjeliseknek tilos nap közben az iskola területén bóklásznia. Ez az első, és utolsó figyelmeztetés, tisztavérű – morogta a fiú ridegen, majd hátat fordított a lánynak, és elsétált.
Yuuki ledermedten állt ott, ahol eddig.
„Hogy merészeli? Mégiscsak egy tisztavérűvel beszél!” – gondolta felháborodottan a lány, majd magában dohogva elvonult az iskola épületének irányába.
Mikor belépett a zsúfolt aulába, minden szempár rászegeződött. Zavartan álldogált a bámuló tekintetek kereszttüzében, majd elmosolyodva megszólalt.
- Sziasztok! Kuran Yuuki vagyok, az éjjeli tagozat egyik diákja – mondta, mire a nappalisok is feloldódtak, és odamentek a vámpírhoz. Főleg a fiúk gyűltek köré, azonban akadt néhány lány is a társaságban.
- Mondd csak, Yuuki, mi a különbség az éjjeli és nappali tagozatos diákok között? – kérdezte egy vékony hangú lány.
- Azon kívül, hogy mi éjszaka járunk órákra, ezzel fárasztva a tanárokat? Semmi. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti. - Nehezére esett, hogy a mondat elmondása közben ne nevesse el magát, azonban tudott uralkodni a vonásain. Számára abszurd dolog volt a vámpírokra emberekként gondolni, azonban a látszatot fent kellett tartani ahhoz, hogy Kaien igazgató álma megvalósulhasson.
- Mi folyik itt? Mindenki menjen órára! – hallott Yuuki a háta mögül egy ismerős hangot.
- Yagari-san? – szólalt meg halkan, mire a két személy között megfagyott a levegő. Yuuki lassan megfordult, és szembe találta magát a félszemű vadásszal. - Nem gondoltam volna, hogy itt látom újra.
- Kuran… Mi keresnivalód van itt? – kérdezte a férfi jéghideg hangon, mire a lány elmosolyodott.
- Nem látja az egyenruhámat, Yagari-san? Vagy netán az igazgató úr nem tájékoztatta a jelenlétemről? Mindenesetre, örülök, hogy látom. Remélem, jól van már a szeme. Lát vele rendesen? – kérdezte a lány kedves mosollyal az arcán, mire a kékszemű csak vicsorgott egyet, és elment a tisztavérű mellett.
************
- Mi volt ez, Yuuki? Először a prefektussal kerülsz összetűzésbe, aztán Yagarival vagy szemtelen? Mégis hogy képzelted? – Yuuki és Kaname a Holdszálló könyvtárában vitatkoztak. Az idősebb kérette magához a húgát, aki csak mosolyogva hallgatta a szidást.
- Megbocsáss, bátyám, de… Tudtommal ugyanakkora a jogköröm, mint neked. Ennél fogva, neked nincs jogod kritizálni engem. És most, hogy ezt megbeszéltük, mennék órára. Vagy netán lenne még valami? – kérdezte Yuuki az ajtóból hátrapillantva.
- Igazság szerint lenne. Shizukáról és a Kiryu fiúról lenne szó. Kiderítettem róluk pár dolgot – mondta Kaname, mire a húga megtorpant az ajtóban, és visszafordult. Visszament a kis asztalhoz, majd leült a bátyjával szembeni fotelba.
- Hallgatlak – jelentette ki, majd egymásra helyezte a lábait, és összekulcsolt kezeit az ölébe ejtette.
- A fiú, akit láttál, nagy valószínűséggel Kiryu Ichiru, Kiryu Zero ikertestvére. Nos, mint tudhatod, Zero az akadémia prefektusa, valamint még vámpírrá nem változott leendő E-szintű – jelentette ki Kaname komolyan, mire Yuuki csak bólintott egyet, mondván nyugodtan folytassa. – Gondolom, tudsz a tíz évvel ezelőtti incidensről, amikor is Shizuka lemészárolt egy vámpírvadász-klánt. Zero és Ichiru ennek a klánnak a megmaradt tagjai. Mindkettőjüket a második legerősebb vámpírvadász, Yagari Toga képezte ki, ám Ichirunek gyenge volt a szervezete, ezért ő nem válhatott vadásszá.
Zerot vámpírrá változtatta a Szirmok Hercegnője, Ichirut pedig maga mellé vette. Az újdonsült vámpírt Cross Kaien vette gondjaiba, és ő nevelte fel. A fiú akkor volt nyolcéves, amikor az igazgatóhoz került. Zero megkapta Kaientől a Bloody Rose nevezetű fegyvert, amelyet még ma is használ – fejezte be a meséjét Kaname, majd elgondolkodó pillantását Yuukira vetette. – Mi a véleményed, húgom?
A lány mindentudóan elmosolyodott, majd összeérintette ujjbegyeit, és előrehajolt, egyenesen bátyja szemeibe meredve.
- Azt gondolom, hogy Cross Kaien szeret taktikázni. Tekintve, hogy az iskolájában tanít a második legerősebb vámpírvadász, és a fogadott fia is az, valamint ő maga, iszonyatos hatalom van a kezében. És emellett itt vagyunk mi ketten tisztavérűek, a Kuranok, akiknek a vámpírok nagyja engedelmeskedik. Ugyanakkor ebből arra is lehetne következtetni – kívülállóként persze -, hogy mi irányítunk. Tehát, ha bárki megtámadná az ő szeretett iskoláját – legyen az Rido, Shizuka, vagy akárki -, mindenképpen övé lenne az előny.
- Mindebben igazad van. Ugyanakkor mi történne, ha esetleg ő lenne a támadó fél? Vagy ha nincs tisztában a kezében lévő hatalommal? – tette fel az igencsak fontos kérdéseket Kaname, amire Yuuki azonnal felelt is.
- Ha Kaien akarna támadni, akkor az egész kudarcba fulladna, tekintve, hogy neki csak addig van előnye, amíg mások nincsenek tisztában a támadó-, illetve védekező erejével. Azonban, ha magának az igazgatónak nincs tudomása a hatalmáról, akkor ez a férfi vagy orbitálisan nagy idióta, vagy túl jóhiszemű, és ezáltal, ha esetleg megtámadnák, nem lenne tisztában azzal, hogy mivel védekezzen.
Ezután egy darabig csendbe burkolóztak mindketten, majd mikor ezt Yuuki megelégelte, felállt, elköszönt, és magára hagyta bátyját a gondolataival.
- Shizuka… - suttogta Kaname a Szirmok Hercegnőjének nevét a levegőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése