Kiryu Ichiru egy hosszú, sötét folyosón sétált végig, kezében egy ezüsttálcával. A tálcán egy teáskanna, három teáscsésze, négy ezüstkanál és egy tál cukor hevert. Amikor az ezüsthajú fiú odaért a folyosó végén lévő ajtóhoz, bekopogott, majd benyitott.
- Meghoztam a teát, Shizuka-sama – jelentette ki a fiú alázatosan meghajolva, mire kanapén ülő lány biccentett egyet. Ichiru letette a tálcát a kis dohányzóasztalra, ami a két fotel és a kanapé közé volt elhelyezve, rá a kézzel szőtt, levendulaszínű perzsaszőnyegre.
- Köszönöm, Ichiru. Vendégeinknek minden bizonnyal ízleni fog a finom rózsatea. Elmehetsz – mosolygott rá még egyszer szolgájára a lány, mire az kötelességtudóan meghajolt, és kiment az ajtón, amin bejött, magára hagyva a ház úrnőjét és vendégeit.
Shizuka töltött a csészékbe, majd az egyiket elvette, és maga elé tette a kis dohányzóasztalra. Tett bele két kanál cukrot, és kevergetni kezdte.
Vendégei is ugyanígy tettek, majd teljes figyelmüket a nőnek szentelték.
- Na, akkor térjünk is a lényegre. Hio Shizuka nemsokára fizikailag megszűnik létezni. Bele fogok költözni Kurenai Maria testébe, hogy beiratkozhassak a Cross Akadémiára, mint éjjeli tagozatos diák. A ti feladatotok az lesz, hogy biztosítsátok az iskolát számomra, hogy mire odaérek, minden készen álljon a tervem megvalósításához – mondta komolyan. Tartott egy kis szünetet a beszédben; belekortyolt a teájába, mély levegőt vett, és csak azután folytatta, hogy a másik kettő is így tett. – Azt kérem tőletek, hogy férkőzzetek Kuran Kaname, és a húga, Yuuki bizalmába. Ez létfontosságú dolog, tehát lehetőleg ne rontsátok el. Érthető? – kérdezte a két férfira nézve Shizuka, mire egyszerre biccentett mindkettő. – Köszönöm. Elmehettek.
***********************
Yuuki halálosan unatkozott. Abban a pillanatban egyáltalán nem értette, miért kell iskolába járnia.
Már két hét telt el azóta, hogy megkezdődött az iskola, és az utolsó két diák is megérkezett: Touya Rima és Shiki Senri. Kettőjüket Kaname azonnal a köreibe fogadta. Hogy milyen célból, azt még Yuukinak sem volt hajlandó elárulni. Azonban a lány nem bízott kettejükben. A fiú túlságosan is hasonlított Kuran Ridóra.
- Jó estét osztály – nyitott be a hatalmas osztályterembe Yagari Toga. Mikor látta, hogy senki sem figyel rá, odasétált a tanári asztalhoz, és levágta az osztálynaplót az asztallapra. A zajra mindenki elcsendesedett, és a félszemű tanárra néztek. Egyedül Yuukinak maradt továbbra is a feje a padon, amire a tanár fel is figyelt. – Kuran kisasszony! Megtenné, hogy felemeli a csinos kis buksiját, és rám figyel? – kérdezte negédes hangon a vámpírvadász, amire Yuuki még mindig lehajtott fejjel felelt.
- Nem – jelentette ki egyszerűen.
Erre az egy szóra Yagari felemelte a kulcscsomót, ami az asztalán feküdt, és a lány felé dobta, mire az felemelte a fejét, és lazán elkapta a repülő tárgyat.
- Nem is tudtam, hogy manapság a kulcsok is repülnek – nézte meg jobban az elkapott fémtárgyat. – Vagy netán mágnes lennék, és vonzom a vasat? – villantott egy mosolyt a tanárra, aki csak morcosan bámulta. – Esetleg ön haragszik rám amiatt a kis sebhely miatt, Yagari-san?
- Yuuki, elég volt! – szólt rá Kaname parancsoló hangon, mire a lány felállt.
- Azt hittem, már megbeszéltük, bátyám: Nekem te nem parancsolsz! – jelentette ki a fiatalabb tisztavérű rideg hangon, majd a tekintete vörösen felizzott, a Kaname kezében tartott pohár pedig apró darabokra törött.
A többi vámpír csendben és megdöbbenve figyelte a kis közjátékot, mígnem a tisztavérű hercegnő dühösen kiviharzott az ajtón.
- Ne aggódjon, Yagari sensei. Senki nem fog magára támadni emiatt a kis összeszólalkozás miatt – nyugtatta meg Kaname az óvatosan körbepillantó tanárt. – Elnézést kérek, a húgom kicsit hirtelen haragú – sóhajtott a tisztavérű beletörődően, mire a tanár megvonta a vállát, és elkezdte ismertetni a tananyagot.
Eközben Yuuki már kint volt az iskola kertjében, a kedvenc szökőkútja mellett. Azonban nem volt egyedül. Mikor körbepillantott, vörösen izzó szempárokat látott körbe-körbe. Előkapta Artemiszt, amely azonnal egy hatalmas kaszává változott a kezében.
- Mit akartok? – kérdezte tiszteletparancsolóan, mire a vámpírok csak morogtak.
Egy rakás E-szintű… Most mit kezdjek velük? - kérdezte önmagától gondolatban, amikor is lövést hallott, és az egyik vérszívó elporladt.
Villámgyorsan megpördült, és Kiryu Zerot pillantotta meg, aki épp felé irányította a pisztolyt, és lőtt. A golyó elsüvített Yuuki mellett. A lány mögött az egyik E-szintű elporladt.
- Figyelj oda, Kuran! Nem vagyok hajlandó még egyszer megmenteni! – kiabálta oda neki a fiú, mire Yuuki is feleszmélt a meglepettségéből, és használatba vette Artemiszt.
Mikor az utolsó vérszívókat irtották, már egymás hátát védték. Éppen Yuuki szakította le egy E-szintű fejét, amikor megjelent a többi éjjelis.
- Akkor én megyek is… - morogta az ezüsthajú fiú ellenszenvesen, de amikor elindult, a lány megragadta a könyökét.
- Várj, Zero! – mondta a lány, mire a másik felhúzott szemöldökkel megfordult. – Csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm.
A fiú csak megrántotta a vállát, és ment tovább, kiszakítva karját Yuuki kezéből.
- Micsoda egy faragatlan tuskó! – morogta a lány, majd az éjjelisek, pontosabban a bátyja felé fordult.
- Mi történt itt, Yuuki? – kérdezte Kaname összevont szemöldökkel.
- Egyszer csak megjelent egy csomó E-szintű. Ne kérdezd, hogy mit akartak, mert fogalmam sincs. Zero, a prefektus a segítségemre sietett, és együtt bántunk el velük – mesélte el Yuuki a történteket, mire Kaname a többi éjjelishez fordult.
- Aido, Akatsuki, derítsétek ki, ki mozgósította az E-szintűeket. A többiek nézzenek körül az egész iskola területén. Yuuki, te pedig gyere velem – mondta, majd megfogta a húga karját, és húzta maga után. A lány engedelmesen követte, végig az iskola épületén, egészen az igazgató irodájához. Kopogtak, majd beléptek. Az igazgató egy olvasólámpánál ült, és egy levelet nyitott ki éppen. Felnézett az érkezőkre, majd meglepett arckifejezést vágott.
- Kaname, Yuuki, örülök, hogy látlak benneteket. Mi szél hozott? – kérdezte rámosolyogva a két fiatalra. Mikor pedig észrevette, hogy azok arcán még halványan sem érzékelhető a mosoly, ő is komollyá vált. – Mi történt?
- E-szintűek támadtak rám az iskolaudvaron. Fogalmam sincs, mit akartak, nem mondták el. De a legkülönösebb az, hogy nem éreztem a szagukat. Olyan… semmilyenek voltak. Mintha nem lenne mesterük – mesélte Yuuki az észrevételeit, mire Kaien összevont szemöldökkel pillantott a lányra.
- Az hogy lehet? – kérdezte, a két fiatalra pillantva.
Az éjjeli lámpa halvány fényében nem lehetett teljesen kivenni a két vámpír arcát, azonban az igazgatóét igen. Gondterhelten nézett a Kuranokra.
- Valószínűleg a Tanács kutyái, vagy Ridóé – mondta Kaname nyugodtan. – De a tényt, hogy rátámadtak a húgomra, nem bocsátom meg.
***************************
- Hát végre itt vagyunk, Ichiru. A Cross Akadémia, ahol a kis hercegnő és bátyja tanul. És ha jól tudom, Zero is ide jár nem igaz? – Kurenai Maria nevetgélve hagyta ott az autó mellett álló Kiryut. Felszökdelt az iskolához vezető lépcsősoron, mire Zero is utána indult, kezében a csomagokkal. Először a Holdszállóba mentek, majd az igazgatói irodába. Ott bekopogtak, majd beléptek. Kaname és Yuuki is a szobában tartózkodtak.
- Jó estét, igazgató úr! Kurenai Maria vagyok, az új éjjeli tagozatos diák, aki pedig mellettem áll, Kiryu Ichiru, aki a nappali tagozatra fog járni. Örülök a találkozásnak – hajolt meg a lány nagy mosollyal az arcán, majd a társa is ugyanezt tette.
Yuuki halkan morgott. Felismerte az ezüsthajú fiú szagát, és rögtön tudta, hogy ez nem Zero. Egyedül Kaname keze akadályozta meg abban, hogy a számára veszélyt jelentő Ichirure támadjon.
- Mit keresel te itt? – sziszegte a lány az ezüsthajúnak, mire az csak felvont szemöldökkel, gőgösen visszanézett rá.
- Ide fogok járni, Yuuki-sama. Remélem, jól megleszünk egymással. – Az álszent mosoly, mely a fiú arcán nyugodott, nem hagyta nyugodni a Kuran testvérpárt. Nem féltek tőle, csak nyugtalanította őket, potenciális veszélyforrásként tekintettek rá.
- Azt hiszem, mi már mindent megbeszéltünk, igazgató úr. Mi most visszavonulunk a húgommal. További kellemes éjszakát kívánok, valamint önnek, Maria-san, még szeretnék valamikor beszélgetni – mondta nyugodt, udvarias mosollyal Kaname, majd a karjánál fogva kihúzta Yuukit az irodából.
A testvérek Kaname dolgozószobájába mentek, ahol nyugodtan tudtak beszélgetni.
- Figyelj rám, Yuuki. Ennek a kettőnek a megjelenése csak még több problémát vet fel, ez tény. Azonban ne hagyd, hogy az érzelmeid felülemelkedjenek rajtad, különben odaveszel – mondta komoly hangon Yuukinak Kaname, mire az csak komolyan biccentett.
- Megértettem bátyám. Azonban én sem véletlenül hagytam eluralkodni magamon az ösztöneimet. Ha az ellenség azt hiszi, kiszámítható vagyok, nem fog tőlem annyira tartani. Azt hiszi majd, hogy tudja, mi a következő lépésem, ezáltal én nagyobb előnyre teszek szert. A Kiryu fiú, és Kurenai Maria is arra számított, hogy rátámadok. De azzal, hogy visszafogtál, tulajdonképpen csak rásegítettél arra, hogy előnyben legyek – mosolygott rá magabiztosan bátyjára Yuuki, mire a férfi meglepett arcot vágott.
- Tehát azt feltételezed, hogy aki Kurenai Maria képében jelent meg előttünk, az ellenség? Hio Shizuka? – kérdezte Kaname felvont szemöldökkel.
Az idősebb meglepődött húga észjárásán, bár kétségtelenül talált benne logikát. Büszke volt a testvérére, hogy ilyen hideg fejjel gondolkozik.
- Nem feltételezek én semmit, Kaname. Egyszerűen csak számolok minden lehetőséggel, és mindegyikre van egy vésztervem. A legjobb lenne, ha neked is lenne – mondta még Yuuki, majd kiment a bátyja szobájából.
A lánynak rossz előérzete volt Mariával kapcsolatban. Tudta, hogy valami nem stimmel vele, ahogy Ichiruvel sem. De talán csak az idegei játszadoznak. Vagy netán paranoiássá vált? Már ő maga sem tudta, melyik a valószínűbb, hiszen évek óta menekült a nagybátyja, Rido elől.
Ne feledd, a legfontosabb a túlélés – gondolta Yuuki abban a pillanatban, mikor megérezte Rido jelenlétét. Tisztában volt a lehetőségeivel. Vagy elmenekül, vagy szembeszáll, de mindenképp meghal.
Hát nem jobb akkor bátran, csata közben meghalni? – kérdezte önmagától.
Akkor még gyerek volt, testileg és lelkileg is. És ezzel a gyermeki fejjel nem volt képes rájönni arra, hogy meg kell ölnie a magában lévő ifjút, hogy helyet adhasson a felnőtt énjének.
********************************
A csata elkezdődött. Yuuki kezében megcsillant a fegyvere, Artemisz, Rido körül pedig vérostorok lebegtek. De még vártak a támadással. Még vártak egy bizonyos harmadik félre, aki nem hiányozhatott a táraságból, akinek a jelenléte létfontosságú volt. Ez pedig nem volt más, mint a hírhedt vámpírvadász, Cross Kaien.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése