Nem menekülök el, inkább elvérzem
Gyere csak, nem félek a harctól sem
Folyton csak keresem, de késő már
Vidd a szavam neki bárhol jár
Elizabeth azonnal harkészültségbe állt. A fegyveresek felszereléséből már tudta, kik támadtak rájuk: Vladimir emberei.
- Mit akartok? - kérdezte rideg hangon. A lány esze viszont egészen máshol járt. Azon gondolkodott, hogy hogyan tudná kijuttatni innét Rolandékat. Most három ember életéért felelős.
- Vladimir uram küldött minket egy ajánlattal. Vagy átadod magad nekünk, vagy ők halnak meg - biccentett a stúdióban lemerevedett fiúk felé.
- Mi a bizonyíték rá, hogy nem bántjátok őket? - kérdezte Elizabeth határozott hangon, mire az egyik kapucnis fiú szólalt meg.
- Az én szavam nem elég, hugi? - kérdezett vissza, majd levette a kapucniját. Liz lemerevedett. Nem hitte el, hogy a bátyja, akit évek óta halottnak hitt él és virul.
A lány leeresztette a kezében tartott dobópengéket. Túl kétségbeesett volt harcolni. Hisz a bátyja él! De az ellensége oldalán harcol. Ez olyan, mintha halott lenne.
- Mióta meghaltál, nem - felelte ridegen bátyja kérdésére Liz, mire a fiú arcán értetlenkedés tükröződött.
- De hisz élek! - mondta meglepetten, mire Elizabeth újból támadóállásba helyezkedett.
- Az én szememben többé már nem! - kiáltotta a lány, majd nekitámadt a bátyjának. A fiút nem ölte meg, csak elkábította. Amikor többen támadtak rá, Roland kirontott az üvegfallal elválasztott szobából.
- Hagyjátok békén! - kiáltotta, de senki nem figyelt rá. A barna hajú lány egész jól elboldogult a harcedzett férfiak körében.
A három férfi nem hallotta, amit Elizabeth beszélt kint, éppen ezért lepődtek meg, amikor a lány nekirontott a nála talán két évvel idősebb fiúnak. Rolandék el sem hitték, hogy a lány képes lenne végezni kicsit kevesebb, mint húsz emberrel. Talán éppen ezért lepődtek meg, amikor a harc végén a lány talpig véresen felállt.
Undorodva néztek a kegyetlen érzéketlenségtől csillogó barna szemekbe. A lány egy gyilkos - villant át az elméjükön a gondolat, majd Roland óvatosan közelebb lépett, és fájdalmasan a lány szemébe nézett.
- Menj el - mondta gyűlölettel és undorral teli hangon.
- Majd küldök valakit, hogy intézze el a holttesteket - felelte a lány érzelemmentesen. Arca és szeme semmit nem mutatott, pedig neki fájtak a szavak. Noha nem tudta, milyen érzés szeretni valakit, vagy ha vannak barátai, de a fájdalmat elég jól ismerte.
- Ha ez lenne a búcsú... Akkor örülök, hogy megismerhettelek, Roland - villantott egy apró mosolyt a férfira, akinek arcán undorodó kifejezés ült. A lány kisétált a teremből, miközben a füléhez emelte a telefont.
- Bálint, szólj az ikertestvérednek. A stúdióban van néhány hulla. El kéne takarítani őket. Ja, és figyeljetek rá, hogy van köztük egy ájult is. Azt a pincémbe kérném, hogy... - a többit már nem hallotta a három fiú. Nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, hogy a lány, akit az elmúlt pár napban ismertek meg, és aki olyan ártatlannak tűnt, embereket gyilkol.
Ekkor Péternek eszébe villant egy ötlet az új számukhoz.
- Nem menekülök el, inkább elvérzem,
Gyere csak, nem félek a harctól sem - énekelte a sorokat, ami hirtelen eszébe jutott, mire Robi és Roli hitetlenkedve néztek rá.
- Most komolyan? Nem gondolod, hogy a helyzet nem énekelgetésre való? - dörrent rá Roland feszülten, mire a másik megszeppenten nézett vissza rá. A zöld szemek fájdalomtól és csalódottságtól csillogtak. Olyan... elgyötörtnek nézett ki. A tekintete olyan volt, amilyennek a barátai még sosem láthatták.
****
A lány dühösen fújtatva vonult végig a folyosón. Saját magára volt dühös, amiért abban reménykedett, hogy nem fogja undorral eltölteni Rolandot, ha a szeme előtt mészárol le egy csomó embert. Ráadásul hidegvérrel. Ugyanakkor fájt neki maga a tudat, hogy elzavarta, nem hagyva, hogy megmagyarázza a dolgokat.
Persze nem csak a tudat fájt neki, hanem a rengeteg sérülés, amit a harc során szerzett. Az oldalán húzódó mély vágás volt a legaggasztóbb. Ha nem kezeli időben, akkor vagy elfertőződik, és úgy hal meg, vagy elvérzik. Ilyenkor átkozta magát, amiért nem autóval jött. Amikor lerogyott a fal tövében, elővette a telefonját, és Jason számát.
- Jason, segítened kell - sóhajtotta gyengén a telefonba. - Itt vagyok a... - de nem tudta befejezni, ugyanis elájult. Még mindig a stúdió épületében volt, nem tudott annét kijutni, hála a sebesülésének.
Rolandék éppen a lifthez tartottak, amikor észrevették a véres tenyérlenyomatokat a falon. Már nem rettentek meg a vétr látványától, eleget láttak belőle az elmúlt fél órában. De akkor nagyon meglepődtek, amikor megtalálták Elizabethet a fal tövében, ájultan.
- Mi a... - kezdte volna Róbert, de befejezni nem tudta, mert azt vette észre, hogy Roland odarohan az eszméletlen lányhoz, és megnézi az addig a véres ruhától nem látható sérüléseit. Mikor feljebb húzta a pólóját, meglátta a mély vágást az oldalán.
- Hívjatok mentőket! - szólalt meg kétségbeesetten. - Most!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése