Nos igen... a színeshajú trió már két napja amortizálja a sulit, mind fizikailag, mind lelkileg. Fizikailag a bátyáim terrorizálnak minden fiút, aki csak két lépésnél közelebb kerül hozzám, szóval tőlem fél a fél suli. Azért csak a fele, mert a másik fele lány. A lelki leamortizálást pedig úgy tessék venni, hogy egyfolytában a tanárokat szívatjuk, az értelmesnek mondható embereket pedig a hülyeségbe taszítjuk a viselkedésünkkel. Nézzünk például Natanielt: Hitte volna valaki, hogy egyszer csak elkezd fekete Rolling Stone-os pólóban és fekete bőrdzsekiben járni? Ha ezt valaki egy héttel közli velem, elküldöm elmegyógyintézetbe.
Furcsa módon egyedül Amber mer velem kötekedni, ő is csak azért, mert nem fél attól, hogy a fiúk megverik. "Engem nem bántanak a fiúk. A normális férfiak nem ütnek meg egy nőt." - idézem szavait. Mint egy mindenható istennő, úgy viselkedik. Majdnem közöltem vele akkor, hogy nem csak a férfiak tudnak ütni.
*****
- Boldog szülinapoot, hugi! - Ugrott rá az ágyamra Ren, amiben éppen benne feküdtem, és aludtam - volna. Mondjuk akkor, ha nem ébreszt fel.
- Ren, öt másodperced van - moogtam haláli nyugalommal, mire értetlenül nézett rám.
- Mire? - kérdezte tanácstalan arcot vágva.
- Hogy fuss - feleltem, mire kirohant a szobából, én pedig utána. Az idióta Kazu mögött keresett menedéket, bár szerintem tudhatta, hogy drága bátyánk nem fogja megvédeni, ugyanis Kazu elállt az utamból, én pedig teljes erőből orrba vágtam a középső testvéremet.
- Au, ezt most miért? -kérdezte nyafogós hangon Ren, mire megsimogattam a fejét.
- Fájt, bátyus? - kérdeztem kedvesen rámosolyogva, mire bólintott. - Úgy kell neked. Minek keltesz fel hajnalban?
- Csak én akartalak lenni az első, aki felköszönt. Nem akartam ezt meghagyni Kazunak. Az ajándékaid pedig az asztalon vannak - mutatott a konyhaajtó felé, miközben még mindig fájós orrát tapogatta.
Beszélgetésünk közben Kazu kivonult a konyhába és leült reggelizni. Én mellé telepedtem, és elkezdtem falatozni az idősebbik bátyám által készített rizsgombócot. Mikor végeztem az evéssel, rögtön az ajándékkupacra vetettem magam.
Kibontottam az első kezem ügyébe akadó dobozt, amire a "Rentől Yuménak" felirat volt rakva egy kis cetlin. Levettem a doboz tetejét és...
- Úristeeen! - visítottam. - Ez két The GazettE koncertjegy! Idejönnek Toulouse-ba! - kiabáltam teli torokból örömömben, majd az éppen belépő Ren nyakába vetettem magam. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Arigatou, nee-san*! - öleltem át szorosan, mire nevetve a vállamra tette a kezét.
- Otthon mindig tele volt a falad poszterekkel róluk, főleg Reitáról, így gondoltam, örülni fogsz neki. VIP-jegy, bemehetsz vele a színfalak mögé, sőt, az öltözőbe is a koncert után. Ráadásul azt viszel magaddal, akit akarsz . mondta mosolyogva, mire kibontakoztam az öleléséből, és visszamentem az ajándékaimhoz. Kazutól kaptam egy Vivienne Westwood gyűrűt, olyat, mint amilyen az egyik kedvenc mangámban, a Nanában van az egyik főszereplőnek. Kaptam még egy türkizkék karórát a szüleimtől és egy angyalszárnyas nyakláncot a legjobb barátnőmtől, Naomitól. Aztán indulni kellett suliba...
****
- Sziasztok, fiúk! - köszöntem Castieléknek, akik ott álltak egy körben, és szokás szerint beszélgettek.
- Szia, hercegnő! Hogy van őfelsége? - kérdezte vigyorogva Cast, mire ráfintorogtam.
- Te lennél a herceg? - kérdeztem finnyásan végigmérve, mire felnevetett.
- Kifogásod van szerény személyem ellen? - kérdezte felhárorodva rám tekintve, mire én nevetve megráztam a fejem.
- Amennyiben az az ajándék nekem jár, nem - mutattam, a pirosas dobozkára, amit a kezében tartott. Odanyújtotta nekem, én pedig feltéptem a csomagolást. A dobozban egy póló lapult, amire egy közös kép volt rányomtatva, kettőnkről.
- Ez aranyos. Köszönöm, drága - mondtam, majd nevetve egy puszit nyomtam az arcára, mire egy riadt képet vágott.
- És a testvéreid? Én ki leszek nyírva. Ez a hála, amiért ajándékot adtam szülinapodra? - kérdezte úgy, mint egy félős kisgyerek, de aztán felnevetett.
- Ne aggódj, nincsenek a közelben. Ha meg bántani mernek, lerúgom őket - nevettem rá, miközben hozzábújtam az én drága vörös ördögömhöz.
- Jaj te lány! Egyébként kicsit sok mostanában az új diák, nem? Hétfőn jöttek a bátyáid, múlthéten jöttél te, és ma is jött egy új srác... Te hozod ide az ismerőseidet, vagy mi a halál? - kérdezte nevetve. - Mi vagy te, valami mágnes?
- Mágnes az pont nem. Csak szimplán nélkülözhetetlen személyiség vagyok. Ennyi nem elég? - kérdeztem viccelődve oldalba bökve.
- Na mindegy, kis nélkülözhetetlenem. Menjünk oda a többiekhez. Ők is készültek ám ajándékkal! - vezényelt oda Kenékhez.
- Boldog szülinapot, Yume! Ezt csináltam neked! - nyújtott át nekem Ken egy kis dobozt, ami kék bársonnyal volt bevonva. Kinyitottam a dobozt, és ez tengerkék nyaklánc feküdt benne.
- Jaj, Kentin, ez nagyon szép! Köszönöm! - öleltem meg meghatódva. Ő visszaölelt és a fülembe súgott egy "szívesen"-t.
- Na, most én jövök. Boldog szülinapot, drága Álom! - mondta Alexy, direkt a nevem fordítását használva. - Jaj, Alexy, nem kellett volna! - vettem át a pirosba csomagolt ajándékot, amit rögtön kibontottam.
- Most komolyan, Alexy, egy könyv? "Hogyan valld be a szüleidnek, hogy homoszexuális vagy" - olvastam fel hangosan a könyv címét.
- Na de most miért ne? - kérdezte értetlenül, mire adtam neki egy játékos pofont.
- Baka*! - kiáltottam.
Kaptam még Natanieltől egy bőrdzsekit, Armintól egy gyűrűt, Lysandertől pedig egy gótikus stílusú ruhát. Hogy honnan tudták a méreteimet, azt a mai napig nem tudom, de mindegy is.
Bementünk a terembe, csak azért, hogy a mai nap ne késsünk el. Leültünk a helyünkre, és úgy vártuk a tanárt néma csendben. De a csend sem tartott sokáig, mert mindig elröhögte magát valaki. Hol Castiel, hol én, hol Lysander. Szóval nem tudtunk csendben maradni. Aztán bejött a tanár. Mivel lassan év vége felé jártunk (értsd: május huszonhatodika volt), így nem hozta be a tanár se a matekcuccot, se a naplót.
- Mit csináljunk ma, gyerekek? - tette fel a szokásos kérdését.
- Tanárnő, ma van Yume szülinapja, menjünk el fagyizni! - kiáltotta be Castiel, mire nekem elvörösödött a fejem.
- De... én nem.... Mi van az új diákkal? - tettem fel a kérdést, mire a tanárnő észbe kapott.
A tanárt nem egy szigorú arckifejezésű rabszolgahajcsárnak kell elképzelni, de nem ám! Egy rózsaszín vagy piros szoknyákban járkáló nőt kell látnunk lelki szemeink előtt, aki, ha valakinek szülinapja van, akkor mindenki azt csinál, amit akar.
- Ja, igen! Az új diákot úgy hívják, hogy... - mondta volna, de egy, az ajtóból jövő hang félbeszakította.
- Antony Morgan. Örvendek - mondta a srác, akinek a hangjától az arcomra fagyott a mosoly. Ő... Ő mit keres itt? Nem lehet itt! Nem fordulhat elő, hogy pont itt találkozom vele!
Felpattantam a székemről, mire rám terelődött a figyelme.
- Mit keresel itt, Tony? - kérdezte dühtől és félelemtől szikrázó szemekkel.
*Arigatou, nee-san - Köszönöm, bátyus!
*Baka! - Hülye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése