Nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Rennek van igaza. De aztán rájöttem, hogy miért nem érdekelne, ha így lenne: azért, mert a családomat biztonságban akarom tudni. Bármiáron.
Előkaptam a telefonom és kikerestem a névjegyzékben Fujiko nevét, majd tárcsáztam.
- Halló? - kérdezte egy lágy hang a telefon túlfelén.
- Fujiko néni? Én vagyok az, Yume - mondtam tétován a telefonba.
- Ó, szia Yume! Rég hallottam felőled. Hogy vagy? És a bátyáid? - kérdezte érdeklődően.
- Köszi, jól vagyunk, mindnyájan. Egyenlőre. Azért hívtalak, mert a segítségedet szeretném kérni - mondtam felsóhajtva.
- Mi történt? - kérdezte kíváncsian,mire készségesen feleltem.
- A bátyáim elkövettek egy orbitális baromságot, aminek következtében hamar holtan végezhetjük. És egészen véletlenül tudom, hogy te éppen itt vagy Franciaországban, szóval... Arra gondoltam, hogy segíthetnél - mondtam kérlelő hangon.
- Nem tudom, Yume. Nem akarlak belekeverni ezekbe a sötét dolgokba... - felelte habozva.
- Mintha apáék révén nem lennék így is nyakig benne. Kérlek, Fujiko néni! Nem tudom, ki máshoz fordulhatnék... - kérleltem kétségbeesetten, ami persze csak álca volt. De hatott. A telefonba sóhajtva válaszolt:
- Ugye tudod, hogy minden szívességnek ára van, Yume? Ahogy ennek is - mondta komolyan.
- Tudom. Pontosan tudom, milyen ára van egy ilyen szívességnek. Meddig kell majd a főnöködnek dolgoznom? - tértem rá a lényegre, azonban a válasza meglepő volt.
- Nincs főnököm. Én vagyok a főnök. Azt pedig, hogy meddig kell dolgoznod, a munka minőségétől függ - felelte. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Ne aggódj, meg fogjuk védeni a bátyáidat. Találkozhatnánk most? Máris lenne egy munkám számodra - mondta. Mintha tudta volna, hogy hozzá fogok fordulni. Mintha tudta volna, mit tettek Renék.
Ez olyan bizarr volt... Miután elmondta mikor és hol találkozzunk, letettem a telefont. Gyorsan felkaptam a bőrdzsekimet és indultam is. Általában nem tartottam fontosnak elővenni a motoromat, azonban most annak tűnt. Felpattantam tűzvörös színű motoromra, és már száguldottam is a megbeszélt helyre. Mikor odaértem, rögtön megláttam a platinaszőke hajzuhatagot a rózsaszín csíkokkal.
Igen, az én családomnak ilyen bizarr mániája van hajak terén, ugyanis szerintük az úgy nem szép, ha valakinek egyszínű a haja.
De nem is ez a lényeg. Fujiko ott ült egy széken a kávézóban, mellette az asztalon egy doboz feküdt.
Leültem vele szemben, majd rendeltem a pincérnőtől egy kávét.
- Szóval Yume... Először is boldog születésnapot. Ami a dobozban van, az a tiéd. Ami pedig a munkát illeti... Ki kéne szállítanod valakinek valamit. Az lényegtelen, hogy mit, legalábbis a te számodra - mondta önelégülten mosolyogva.
- Na nem, ilyet nem játszunk, Fujiko. Vagy mindent tudok, vagy nem teszek semmit - mondtam mosolyogva a szemébe nézve, mire vágott egy fintort.
- Tudtommal neked kell segítség, Yume. És amennyiben kíváncsiskodsz, nem garantálhatom a bátyáid, vagy éppen a te biztonságodat. Érthető voltam? - kérdezte fenyegetően előre hajolva, de én csak merően a szemébe néztem.
- Igazából kinek is van szüksége a másik segítségére?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése