Ha tudod, mondd meg, ki vagyok,
De nem ismersz, csak egy árnyékot belőlem
Egy darabot...
Egyedül maradok...
- Mert... - Nem tudtam megválaszolni a kérdést. Egyszerűen nem volt rá megfelelő válaszom. De nem is kellett a válasz, ugyanis az embereim berontottak, fegyverekkel a kezükben.
- Roland, földre! - kiáltottam rá, majd a karjánál fogva lerántottam a meglepődött férfit.
Nem tartott sokáig a harc. Az embereim a meglepetés erejével hatottak, így nem tartott sokáig.
- Jól van, Úrnő? - nyújtotta nekem a kezét az egyik maszkos férfi.
- Mintha már ezerszer megmondtam volna, hogy ne szólítsatok úrnőnek! És egyébként is, mi van Jasonnel? - kérdeztem, miközben felálltam, és felrántottam Rolnadot is, akinek arcára megfejhetetlen kifejezés ült ki.
- Szóval ezért veszélyes beszélnünk... - jegyezte meg, szinte csak magának, mire felsóhajtottam.
- Már mindegy. Ezek után már teljesen mindegy. Ezzel a lépéssel, hogy utánam jöttél, a maffiavilág tudtára adtad, hogy közöd van hozzám - morogtam dühösen. - Szóval most elcseszted a saját életed. Mindegy, ezt majd én elintézem. Most itt maradsz, és nem mozdulsz innen, amíg én azt nem mondom, értve? - néztem szúrósan és tiszteletet parancsolóan a szemébe, mire ő csak bólintott egyet.
Odasétáltam Jasonhöz és elvágtam a köteleit.
- Rohadt oroszok. Menjenek a francba - morogtam az orrom alatt, miközben kiszabadítottam Jasont.
- Mit akartak, Liz? - kérdezte, miközben felült és megdörzsölte a csuklóit.
- Bosszút. Az az idióta Vladimir azt hiszi, hogy bármire is megy, ha én lemondok vagy meghalok. Ő még nem fogta fel, hogy a bosszúval nem megy semmire - mondtam, majd odaléptem az embereim vezetőjéhez. - Mi tartott ilyen sokáig, Lukas? - kérdeztem szigorúan.
- Fel kellett mérnünk a terepet, valamint meg kellett találnunk önt, Úrnőm - felelte, miközben vigyázzban állt előttem.
- Értem. Elmehetsz - feleltem, mire Lukas meghajolt és elment. - Dávid, Bálint, gyertek ide! - kiáltottam oda a két 18 év körüli fiúnak, akik rögtön odarohantak hozzám. - Ti fogtok vigyázni Rolandra, további utasításig. Ha csak egy haja szála is meggörbül, a ti lelketeken szárad majd, megértettétek? - kérdeztem szúrósan az ikrek szemeibe nézve, mire azok bólintottak. - Naponta kétszer jelentést kérek, reggel és este. Valaki mindig mellette marad. Érthető voltam? - kérdeztem.
Úgy viselkedtem, mint egy tábornok. Tudtam, hogy csak így lehet tekintélyem ezek között az emberek között, csak így fogadnak el vezetőjüknek.
- Elizabeth, ezt igazán nem kell. Tudok magamra vigyázni - szólt közbe Roland tiltakozóan, mire szúrós, lekezelő pillantást vetettem rá.
- Valóban? Ezek szerint, ha rádtámad öt fegyveres férfi, akkor te túléled? - kérdeztem gunyorosan. Nem akartam így beszélni vele, azonban tudtam, ha szelíd leszek, akkor elveszítem a tekintélyemet az embereim körében. - Hidd el, Roland, én túlélném, de te nem. Te nem ebbe a világba születtél. Soha nem fogod megérteni, hogy mi itt a lényeg. Én azonban túlságosan is értem. Éppen ezért, te most hagyod, hogy Dávid és Bálint hazakísérjenek. Ők a legjobb embereim közé tartoznak, szóval meg tudnak védeni. Majd jelentkezem. Itt még elintézni valóm van. Vigyétek el, fiúk. A hullákat én intézem - mondtam ridegen, majd a terem másik végében intézkedő Lukashoz sétáltam.
****
Roland a gondolataiba merülve sétált végig az utcákon. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy vajon miért viselkedett vele is úgy Elizabeth, mintha a katonája lenne.
Olyan, mint egy rabszolgahajcsár... vagy mint egy tábornok. Olyan határozott, mintha mindig is vezetőnek született volna - gondolta, majd az utolsó gondolatra elmosolyodott.
Zavarta, hogy a két fiú mindenhová kövei. Már eltelt két nap a raktáros incidens óta, de Elizabeth még mindig nem jelentkezett, viszont a kutyái mindig a nyomában voltak. Már mepróbálta őket lebeszélni arról, hogy ne kövessék mindenhová, de nem sikerült.
" - Hűségesek vagyunk az Únőnkhöz, mindig követjük a parancsait" - mondták mindig.
Peti és Robi is folyton kérdezgették, hogy mit keres vele két srác talpig feketébe öltözve, de mindig csak annyir morgott az orra alatt, hogy testőrök.
Nem értette, hogy miért kellenek neki testőrök. Egészed addig a pillanatig, amíg meg nem támadták őket egy elhagyatott utcában.
Ő maga tehetetlen volt, a két fiú pedig harcolt. Őt védte, mert őt akarták elfogni. Ekkor értette csak meg, hogy miért kapott testőröket: Mert Elizabeth törődik azzal, hogy mi van vele, és mert nem akarja holtan viszontlátni. Megértette, hogy ő egyedül gyenge, hogy saját magát sem tudja megvédeni. Akkor este meglátogatta a lány.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte Elizabeth, miközben belépett a saját lakásának nappalijába. Meglepődött. Ki nem lepődne meg, ha mire hazaér a lakásában talál valakit? - Nem sérültél meg, ugye? - kérdezte aggódó fénnyel a szemében.
- Jól vagyok, ne aggódj. Csak a sokkhatás, és a felismerés, hogy gyenge vagyok, kicsit betett - mosolygott rá a lányra szelíden.
- Nem vagy gyenge. Csak ők erősebbek nálad - felelte a lány vígasztalónak szánt hangon, mire Roland keserűen felnevetett.
- Ja, ezért támadtak ma rám, igaz? Még szerencse, hogy jelöltél ki mellém testőrséget - nevetett szarkasztikusan.
- Tudod mire gondoltam? - kérdezte Elizabeth, mire Roland felvonta a szemöldökét. - Arra, hogy kiképezhetnélek. Persze, nem úgy, ahogy a többiek vannak, csak annyira, hogy meg tudd magad védeni.
- Neked elment az eszed, Elizabeth. Én nem ebbe születtem bele. Még csak fel sem dolgoztam, hogy belefolytam a maffia ügyeibe! Te meg még mélyebbre rángatnál? - tette fel a kérdését hitetlenkedve Roli, majd a nappali ajtaja felől meghallottak egy hangot.
- Roli, itthon vagy? - hallottak egy férfihangot az ajtó felől kiáltani, majd a férfi belépett a nappaliba. - Jaj, nem tudtam, hogy vendéged van. És hova tűnt a testőrséged? - kérdezte körülnézve.
- A testőrsége jelenleg szabadságon van, én vettem át a feladatot. Elizabeth Lawrence, örvendek - nyújtotta a lány az újonnan jött felé a kezét.
- Ács Róbert, szintén - rázott vele kezet a meglepődött férfi.
- Egy szóval sem mondtad, hogy te leszel az új felvigyázóm! - kiáltott fel felpattanva Roland.
- Elfelejtettem volna? Ne haragudj miatta - villantott egy elbűvölő mosolyt a dühös férfira, mire az felsóhajtott, és Robihoz fordult.
- Szóval mit szerettél volna? - kérdezte.
- A menedzser azt üzeni, hogy nem tudja felvenni a kapcsolatot a sportcsarnok ügyintézőjével, ezért megint el kéne menned. Megtennéd? - nézett Rolandra a másik fiú könyörgően, mire az Elizabethre vetette a pillantásá.
- Az ügyintéző itt van nálam - sóhajtott a lány felé biccentve.
- Ő? - kérdte Robi meglepődötten Elizabethre mutatva, mire az felnevetett.
- Személyesen. Szóval mit szeretnél? Bár most éppen szabadságon vagyok, nyugodtan mondd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése